Szomorú tömegjelenség


Sziasztok!
Gondolom sokan várják, hogy arról írjak, az instagrammos celebek gázak, a szaggatott farmer tömeg, meg az iPhone és a superstar is igazából, sőt ördögtől valók. Nem, nem erről fogok, pont az ellentétes tömegjelenségről fogok írni.

Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki találkozott már a következő emberi jelenséggel, ami a sikertelen, nem megbecsült, savanyú emberek asztala.

Őszintén úgy gondolom, az emberi butasággal felesleges vitatkozni, mint a mondás tartja a galambbal sem vitatkozol sakkozás közben.

Vannak az önjelölt kritikusaink, akik lételeme, hogy ami felkapott azt utálni kell, meg úgy mindent utálni kell, ami neki nem megy, amire nincs pénze vagy amire amúgy igénye sincs, de nincs jobb dolga mint azzal foglalatoskodni, hogy olyan dolgokat és emberek szidni amiről fogalmam sincsen.

Persze ez nem azt jelenti, hogy nem örülne neki, ha megadatna, vagy ha lenne róla bármiféle fogalma. Persze nem lesz, mivel személyiségből adódóan nincsen erre igénye, neki az a létfenntartó eszköz, hogy éjjel nappal utálhat valamit. Biztos remek elfoglaltság, Én az ellentábort erősítem akit annyira nem érdekel, hogy azt sem hajlandó utálni amit a valóságban kellene. Úgy érzem mindig, hogy van jobb dolgom mint mások életével elfoglalni magam, mert van sajátom is, nem, hogy még egész álló nap valakit kritizáljak. Nem azért mert nekem minden tetszik, hanem mert nem az Én tisztem, nem alkotok olyanról véleményt amihez semmi közöm vagy nem próbáltam.

Ez az első olyan, hogy az emberek figyelmét egy olyan problémámra hozom fel, amiről akkor sem szoktam beszélni mikor amúgy témába illően kimondhatnám.

  1. Az instragrammon mindenki tömeg
    Persze, nyilván ha valaki szeret fotózni, bármit, szereti ezt igényesen tenni, beállítva, úgy hogy nem ferde, pixeles és lóg le a fele kép, ezt még honorálják is mások likeokkal, akkor elveszett az egyéniséged. Véletlen sem lehet egy embernek több oldala. Pláne ha más képe tetszik és inspirál a tied elkészítésére akkor már nem lehet egyéniséged.

    Ezt nyilvánvalóan nem egyik sikeres "story teller" "instagrammer" vagy blogger mondja a másikra, hanem azok az emberek akik nem foglalkoznak egy kattintásnál tovább egy fotóval és az egyéniségük része, hogy csak a saját komponálatlan, sok esetben igénytelen dolgait, 80. egyforma semmit mondok selfiejét töltögetik a netre, és semmi szép érzékük nincs a fotózáshoz, semmi inspirációjuk nincs, mert akiktől tanulhatnának, amivel fejlődhetnének, pont azokat kezelik le, és miért? Mert sikeresebbek, aki pedig sikeres az nyilván nem rendelkezik egyéniséggel, mert pont olyan a sikere mint az összes többinek.
  2. Ha ezt vagy azt a ruhát hordod nincs egyéniséged mert más is hordja
    Most nem igazán értettem ezt soha, ha valami tetszik, akkor tetszik, ha nem tetszik és mindenki hordja Te sem fogod felvenni, nem? Ha pedig venni akarsz egy normális télikabátot isten bocsáss', de minden boltban ugyan azt árulják. Parka, leginkább khaki zöld, bakancsok, nyáron szaggatott farmer, és sportcipők. Egy ideig a Nike Air Max-et illett utálni, majd az Air Force-t végül az Adidas superstrat, persze semmi nem olcsó, és aki nem teheti meg, pedig szeretné ilyenkor szívesen átáll az utáló fan clubba. Persze más kérdés, hogy valami nem tetszik - nekem sem minden tetszik - és kiakadsz mikor a 40. emberen jön szembe, de akkor sem igazán értem, ezért miért is kell utálni? Hidd el Én is utálom a Te cipődet ami nincs minden második embernek, mert sok esetben olyan ronda, hogy a kutyának sem kell. Ruhákat és márkákat utálni, nagyobb divattá vált mint maguk a tárgyak...

  3. Az iPhone szar, túl drága ennyiért "jobb" androidos telefont is lehetne venni
    Nos ez a kedvenc témám. Mert az utálóival ellenben értek hozzá, nem azért mert olvastam 2 mobil aréna posztot a neten. Ne keverjük azt amit olvasgatsz a valós szaktudással.

    Az iPhone egy korszakot alkotott, az okos-telefon korszakot aminek azóta is mindenki szívesen hódol, annak ellenére, hogy mennyire utálják az iPhonet. Annak ellenére, hogy mikor az iPhone már egy stabilnak, jól működő instagrammal ellátott készülék volt, az android olyan kezdőleges volt, hogy csoda volt ha működött.

    Az IOS amin nincs vírus, ami stabilabb mint az android, ami egyszerűbb, kezelhetőbb, letisztultabb, nyilván jól be is van árazva. Bár őszinte leszek, nem való gyereknek (számomra 12 alatt semmi netes dolog nem való, biztos szar anya leszek,de nem lesz semmi netes okos cucca mert tanuljon meg gyereknek lenni), tininek meg családapáknak nagy részének sem, aki egyáltalán nem használja ki az adottságait.

    Mit csinál az átlag felhasználó? Fotóz, ha fotóz, és felteszi ha felteszi a facebookra, vagy szimplán mutogatja a 120.000-320.000 Huawei-én, Samsungján vagy LG-jén. Néha böngészik a neten, zenét hallgat, youtubeozik stb... Nos ehhez nyilván nem kell csúcs mobil, nem jelenti azt, hogy nem is veszik meg, csak, hogy a valóságban sokkal feleslegesebb.

    Sokaknak felesleges a csúcs amúgy is akik megveszik, de vannak akiknek nem az. Pl nekünk van olyan program ami csak Mac-re van és iPhone-al kell rajta dolgozni. Régebben a photoshop stb sem volt androidra, mi tényleg kihasználjuk, meggondoljuk mit veszünk, ismerjük a készülékeket. Lehet fújjolni az iPhonera, de előbb kérdezd meg a felhasználót miért szereti. Egyszerű példa, a 2 legközelebbi barátnőm egész életébe androidos volt, semmit nem fújjoltak, de nem engedhették meg a iPhone-t. Tavaly adódott egy lehetőség, mind a ketten azt vettek, azóta mind a ketten 40x elmondták, hogy sosem voltak elégedettebbek (2 éves modellt vettek, lassan 3) telefonnal, oprendszerrel. Pedig átlag felhasználók. Ez igaz a nagybátyámékra és gyerekeikre is. Tavaly az egész család váltott, a Nagybátyám szó szerint gyermeki örömmel mesélte élményeit milyen elégedett a (4éves) iPhone modelljével (azt hiszem neki 5S van, lehet SE). Nem szerette előtte, most pedig azt mondta mást már nem szívesen venne a kezébe. Szóval aki képes ismeretlenül és blogbejegyzések alapján utálni valamit annak nagyon szomorú tudatlan élete van.

    Volt egy vita anno, hogy az akkori andoridos csúcsok 8 magos processzorral rendelkeztek míg az akkori iPhone 2-vel és, hogy akkor nyilván rosszabb. Nos Magyarósi Csaba szavaival élve az nem mindegy, hogy van 8 hörcsögöd vagy 2 raptorod egy háborúban, szerintetek melyik nyer? Nem a 8 hörcsög. Ez azt sem jelenti, hogy a Samsung és elvétve egy két márka, ne lenne színvonalas 2018-ra, ennek ellenére, dolgozni ha akarok sem tudok rajta, tehát nekem alapvetőleg nem felel meg egy lényeges szempont szerint.

    Én jó szívvel minőségi androidot csak Samsungot ajánlanék amúgy is, már ha használod is valójában, amiből az olcsóbb sem rossz, aki kb 3 éve hozza azt a színvonalat amit elvárok (előtte volt nem egy és azok azért nem voltak a helyzet magaslatán S szériából sem -S2,S4-), de egyelőre teljesen elégedett vagyok az immáron 2 és fél éve stabilan működő iPhone 6s-emmel előtte is a 3 elődjével és ha meghal, és nem sikerül megműteni akkor veszek új iPhonet akkor is 8 plust kizárólag, ami ár értékbe meg is éri, mert egy iPhone felhasználó az androidosokkal (tisztelet a hűséges kivételnek) nem 1 évre vagy 2-re vesz telefont hanem 3-4re akár. Mint Én. Mert nem avul el. Engem ezzel szembe senki telefonja nem érdekel, ha boldog vele. Ha kielégíti a szükségleteit mert erre van. Nem egy alma logo miatt kell vásárolni, hanem az adott rendszer és teljesítmény miatt megfelelőt neked. Mindenki vegyen életet és ne máséval foglalkozzon. Ja, és kedves olvasóim, nem kell elrohanni telefont váltani, azt vedd ami jól esik, csak ne azt nézd másnak mi van mert az idegesség nem tesz jót. :P
  4. Amelyik lány szép az buta
    Ez sajnos nagyobb baj mint gondolnánk. Ma már kicsit sem jellemző, mivel akinek igazán van esze, az igényes, szeretne szép lenni, megmutatni magát, érvényesülni.Attól, hogy valaki az átlagosnál szebb, gazdagabb, sikeresebb vagy híresebb, nem lesz buta. Ne felejtse el senki, hogy a sztárokból is annyit látsz amennyit mutat. Nem ismered. Egy csinos, dekoratív modell is tanulhat orvosnak attól, hogy mellette modellkedik, és az orvosnak is lehet csak a lexikális tudása nagy, lehet attól még egy paraszt aki szakkönyveken kívül semmit nem olvasott és a Való Világra csorog a nyála otthon. Attól, hogy egy lány szép mint egy kirakat, nem lesz belül üres pláne azért mert Te nem kellesz neki vagy mert nem engedi magát megismerni.

  5. Aki blogol annak feltűnési viszketegsége van, mert kiteregeti az életét a neten vagy tengernyi az ideje.
    Egyet senki ne felejtsen el, aki blogol nem az egész életét tárja mások elé, csak ami neki kényelmes. Ez pedig a maga döntése. Ha az ember hiéna mód nem zabálnák más emberek életét senki nem írna róla, Én sem, más sem. Míg azonban van rá vevő kör, miért ne? Miért kellene beleszólni ki mit mondhat el és kinek? Szörnyű savanyúság és megint azoktól akiknek nincs semmi plusz az életükben. A plusz nem anyagi plusz, tele olyan blogokkal a net amiben az emberek DIY dolgokat készítenek, vagy akik történeteket írnak, mint egy könyvet. Nekik ez adja a pluszt. Valaki úti naplókat ír stb.. Az írás alkotás, teremtés, egy hobbi vagy fél állás vagy teljes munkaidős állás, kinek hogy. Mégis van akinek ez fáj. Sose tudtam, hogy azért mert baromi unalmas vagy szomorú az élete vagy azért mert irigy.

    A tengernyi idő... Nincs. Sok blog szünetel sokat mert valaki épp dolgozik, tanul stb.. Akinek ez a hobbija és szenvedélye az pedig amikor tud erre szakít időt. Ki mire ugye. Van aki buliba vagy kocsmába jár, van aki a hétvégén ír 7 posztot mert az kapcsolja ki, senki nem tartozik elszámolással mások felé miért űz egy hasznos építő hobbit, hobbi nélkül pedig elég üres az élet.

  6. Az Y generáció, pláne a szép, vagy népszerű tagjai nem tudnak olvasni, nem értenek semmihez.Mint látható nem bírom a sztereotípiákat elviselni. Pláne ha úgy általánosítanak, hogy rám nem igaz. Én nagyon szeretek könyvet olvasni, sok könyvet olvasok, egy hónapban van, hogy 5-öt is. Attól, hogy "digitális bennszülött" vagyok, még érdekel más is. Ahogy rengeteg korosztályombeli embert, nem kell félteni az Y és Z generációt, belőlünk is emberek lesznek mind, attól, hogy van egy digitális életünk is.
  7. Aki valamilyen média platformon dolgozik, mint vlogger, az ingyen élő, nem dolgozik.
    A legtöbb embernek fogalma sincs arról, hogy aki már viszonylag híres vlogger, az mennyit is dolgozik vele. Lehet aki egy gyárban az eszterga gép mellett van napi 12 órát heti 4-5 nap annak a "fényűző élet" nem munka, ahogy egy társasági eseményt annak nevezni is nevetséges, ami részben érthető, de a kettő merőben más, pedig ez is munka, csak épp nem olyan jellegű fizikai. Számoljuk bele, hogy nekik nincs hétvége, szabadság stb amikor épp semmit nem kell tenniük, nekik folyamatosan jelen kell lenni, ezt vállalták. Egy videó anyagot felvenni, kitalálni, megírni, megcsinálni a témát, mindenen részt venni, amin "részt kell", majd éjjelente 4-5órát vágni ahhoz, hogy előröl kezdjék, naponta 300.000 ember vágyait kielégíteni, minőségileg, tartalmilag is, nem kis nyomás, nem kis munka és nem egyszerű. Én nem hiszem, hogy bírnám, én inkább a háttérben szerettem volna egész életemben nagyot alkotni. Ettől még nem lesznek ingyen élők azok akiknek ez a munkájuk, amit a nézőik teremtettek meg, Ők a vélemény vezérek, százezren bíznak bennük, az Ő ajánlásaikban, mennek oda ahova Ők mondják, azt vesznek amit előzőleg ők teszteltek, majd jönnek azok akik akarnak, de képtelenek kitörni, és ledegradálják mindezt. Én inspirálónak tartom a kitartásukat, hogy mindig van ötletük, adnak valamit a világnak, mindig a toppon vannak, annak ellenére, hogy tudom, nekem ez nem lenne való.
  8. A tetováltak bűnözők, vagy züllöttekEzt mondjuk alapjaiban sem értem, mi köze a bűnözéshez, vagy a zülléshez, egy keleti szokás, ha csak nem gondolja bárki, hogy a Tibetiek, vagy az indiai idős hagyománytisztelő polgárok két meditáció, ima vagy egyéb közt késelni járnak éjjel.
    Tőlem eleve távol áll minden fajta lopás, nem szólok, de mélyen elítélem a leghalványabb módját is. Nem bontok ki semmit a boltban, nem megyek át a piroson, még egy bevásárló kocsit vagy kosarat sem vittem el soha életemben. Nem cseréltem ki árakat a boltban, nem pakoltam tárgyakat olcsóbb dolgok dobozába, nem nyúltam le egy fülbevalót sem. Ennek ellenére tetovált vagyok és tisztább mint aki nem tetovált.
    Nem tartom példaértékűnek a lopást, akkor sem ha Robin Hood csinálja és oda adja a szegényeknek, semmiféle módját nem tartom sem viccesnek sem példa értékűnek. A Viszkist sem, senkit sem. Ha valaki gazdag vagy jótékony akar lenni, dolgozzon érte, gyűjtögessen, tegyen félre, szenvedjen, izzadjon vért, de attól, hogy valakinek jobb, ha tetszik a pofája ha nem, nem megoldás a lopás.

    Szóval elég egyértelmű példája vagyok annak, hogy a tetováltság nem vonzza a "bajt".

    Azon túl nem járok "inni", nincs bajom az alkohollal, fogyasztok, megfelelő árú, minőségű alkoholt a megfelelő helyen és emberek közt. Ami nekem megfelel az a koktél bár, vagy egy házi buli, sütögetés a barátaimmal. Nem járok kocsmába, nem járok szórakozóhelyre, ahol a férfiak úgy lesnek a női nemre mint a húsra, mert tudom, hogy szorult belém annyi feminizmus, hogy ne engedjem, hogy így kezeljenek. Pláne szomorúan konstatálom, hogy a "mai lányok úgy isznak mint az apjuk". Mondjuk az enyém nem iszik, és igen bevallom őszintén hiába van akik kifejezték nemtetszésüket, de úgy lettem nevelve, hogy nem azt tartom "Apás programnak" hogy megittunk fél liter házi pálinkát, sőt egyikünknek sem mond semmit milyen a pálinka mert nekünk "körömlakk lemosó" vagy "alkatrész tisztító", lehet sznobizmusnak nevezni azt, hogy nem iszom meg fél liter pálinkát és "nem értek egyet ezen szórakozásokkal", de hosszú távon nem hiszem, hogy nekem kellene szarul éreznem magam.

    Persze itt is kihangsúlyozom tőlem ihat bárki bármit, nekem kizárólag ez az egy van az életemben amit nem nézek jó szemmel, nem fogom megérteni és szemet hunyni.
  9. Aki gyúr az ostoba, aki kondiba jár az izmos
    Attól, hogy valakinek esztétikailag ez tetszik, nem lesz buta. Azért mert valaki kondiba jár mert formálni akarja magát, nem lesz agyatlan izom pacsirta. Attól, hogy valaki sportosabb még lehet értelmiségi akinek ez alap az egészségébe, vagy ne adj isten erre épít karriert.
  10. Aki "Gamer" és sokat játszik gépen, nincs élete, pattanásos, kövér kocka és persze fiú
    Attól, hogy valaki itt vezeti le a feszültséget, ebben éli ki a vágyait, álmait vagy ezzel foglalja el unalmas perceit, még nem lesz kevesebb. Pláne nem kell ehhez fiúnak lenni, vagy „dagadt kockának”. A lányok is fociznak, a fiúkból is lehet fodrász identitás zavar nélkül is. Mindenki maga válogatja
  11. Minden programozó fiú
    Hello 21.század, ahol a lányok is játszanak a gépen és fejlesztenek játékot, platformokat, appokat és emellett lehet műkörmük is, lehet sminkjük sőt póthajuk is. Nem kell a nemi sztereotípia sem. 
"Utálj mindenkit és mindent, mert ez most a divat"

Alvin és a Mókusok


Persze volt már egyéb meglepő fura „ocsmány” sztereotípia is amivel találkoztam, néha indokolatlanul ki is lehet akasztani ezekkel, de talán azért mert már sok. Senki nem lát a felszín alá, nem tudja ki mit miért tesz, milyen célból és felindulásból.

Ennél már csak az önjelölt művészek, persze valós tehetség nélkül idegesítenek akik minden percben azt nyomják le a torkomon, hogy „Én művész vagyok, elvont vagyok, Ti nem érthettek meg”.

Nem tudom, hogy lesz az ember ön-jelölten különleges, komolyan nem értettem soha, és attól, hogy művész vagy vagy önjelölt művész miért kell máshogy kinézned, a máshogy, az ugyan úgy mint a többi aki máshogy akar kinézni. Mert mint mondtam, a színek, minták, anyagok és fazonok variációja véges. Ehhez sok esetben társul nagy fokú deviáns, agresszív, arrogáns viselkedés is, hisz e-nélkül művészünk nem tudna elég nagy nyomást gyakorolni, hogy elhidd Ő a batikolt cuccaiban, indiai bő nadrágjában, a maga vegánságával, a nagymama szemüvegében, nagypapa pulcsijában, az apja kinyúlt farmerjában egyedi, különleges, meg nem értett művész.

Na most nyilván nem arról van szó, hogy akkor az tömeg aki így néz ki, hanem arról, hogy nekik is van ám csoportjuk Ők is hasonlítanak egymásra, abban minimum, hogy mások akarnak lenni, ettől mind egyformák lesznek kívülről. Pont ugyan úgy nem látni mi van belül mint azon a Nike cipős srácban, ugyan annyira lehet más oldalról megítélni őket, mint mindenki mást.

A kedvenc csoportjaim ezekből

  1. Tudok (vagy azt hiszem, hogy tudok) rajzolni, festeni, ezért különb vagyok mint a többiMondanom sem kell, hogy a gyerekek is szeretnek rajzolni, akkor a legtöbb gyerek különleges, ez nem sejtet valós tudást. Nem leszel attól különleges, hogy nem motorozol, hanem rajzikálsz sok esetben nem szakszerűen mert az alap középiskolai rajz oktatás nem fedi a valós grafikai rajzot. Attól, hogy anyuka szerint zseni vagy és a totál elfogult klikkjeid szerint, nem leszel művész.

    -Lehet több vagy, de azt majd egy Munkácsy díj után híreszteld
  2. Olyan zenéket hallgatok amiket senki nem ismerBravó, mert a jó zene arról ismerszik meg, hogy képtelenek befutni, tehát a Metallica és a Nirvana igazából szar, mert milliók szeretik. Sokkal egyedibb felkutatni minden no name zenekart akik 4 akkordtól akkora művészek lettek, hogy eladhatatlanok. Nem az az oka, hogy nem produkálnak sem szövegben, sem zeneileg korszakalkotót, kizárólag azt, hogy olyan menők és egyediek mint Te, szóval nyilvánvalóan ettől több lettél, mint az aki ismert dolgokat szeret vagy ne adj isten más zenei műfajt, mert nyilvánvalóan Snoop Dogg is egy senki, elbújhat a nagyon alter, nagyon mély meg nem értett zsenik mögött, nem elég fancy.
  3. Nem követem a divatot vagy alternatív vagyok és nem hordok márkákat
    -akik nyilvánvalóan ki is zsákmányolnak sőt az életemre törnekAttól, hogy csak minden 4. emberre hasonlítasz, attól mondanom sem kell, hogy nem leszel egyedibb vagy több, nem is azzal van soha a baj, hogy valaki elvont akar lenni, valakinek az az öltözködés tetszik, amennyiben mindenki mást békén hagy. Elhiheti, hogy művész mert kettőnél többször volt a rajza gyerekként a hűtőn, hogy egyedi, hogy olyanokért rajong ami nem képes fejlődni és kitörni, vagy nem is akar, vagy, hogy szeret máshogy öltözni mint egy divat magazin, ilyenkor mindig kizárólag a viselkedéssel van baj. Azzal, ha mindenki mást lenéz, nem fogadja el más nézőpontját, véleményét, deviánssá válik, ezt várja el a környezetétől és lekezeli azt aki másik világban él mint Ő.
  4. Aki húst eszik az gyilkos, nincsenek elvei
    Persze a gesztus nagyon szép, és nem is fogok kiselőadást tartani egy vegán srác legjobb barátnőjeként, mennyire is egészséges valós életben amit csinál, milyen betegségeket hordozhat ez a gesztus, de attól, hogy más nem csak szabad tartású húst eszik -mert nincs rá pénze se- vagy ne adj isten szereti a húst, attól még vannak elvei, jó szülő, szakember is lehet, erkölcsös és normális.
  5. Színésznek készülök, írónak, zenésznek intelligens ember vagyok
    Attól, hogy művésznek készülsz nem leszel több mint ez a csúnya világ, én sem lettem, szimplán ezt szeretem, van aki meg mást. Önmagában a művészeti ágak nem tesznek okosabbá, nem leszel hiper-intelligens, nem leszel különleges. Sem a szarkazmustól, sem a világ utálattól. Lehetsz sok dologtól ha leteszel valamit az asztalra, de önmagában egy szakma, egy életstílus nem tesz jobb emberré. Attól, hogy bevágtál 8 színt egy Shakespeare műből, nem értesz az esztergához, nem tudsz műteni, nem tudsz semmit a villanyszerelésről. Míg sokan emiatt érzik maguk többnek mint embertársaik azzal nem számolnak, hogy attól, hogy valaki műszaki beállítottságú és elment villanyt szerelni, még lehet nagy Ady rajongó, vagy Dalí és a fizetését költheti arra, hogy múzeumba járjon, kiállításra és olvashat otthon. Nem függ össze azzal, hogy Te kívülről mit látsz. 
Az itt felsoroltak nyilván azokra nem vonatkoznak akik viselkedésre nem tartoznak ide, vagy nem érzik maguk ettől többnek - jobbnak és nem kritizálnak mindenkit. Mindig a másokhoz való hozzáálláson van a hangsúly.

Az arrogáns, istenkomplexusos embereken kívül, akik elképzelése az, hogy másnak lenni mint a tömeg, nem tömeg, már csak egyet utálok jobban az emberek viselekedésében.
Mindent utálni kell, mert a karácsony, a Valentin nap és igazából minden ajándékozós ünnep álszent dolog. Azért álszent, mert elképzelni sem tudja sok ember, hogy vannak normális családok akik az év 365 napján szeretik egymást és ezek felett még ünnepelni is szeretnek, megadják módját.

Kicsit sem álszent dolog, hogy egy napon a messze élő emberek mind összegyűlnek enni, beszélgetni, kikapcsolódni, megajándékozni szeretteiket. Persze ha 364 nap utáljátok egymást és egy nap nem, az álszent nyilván, de nagyon nagy megkeseredésre utal az, ha mások boldogsága fáj, álszentségnek tűnik az, hogy együtt készülnek. Nem is nagyon tudom hova tenni ezt a fajta gyűlöletet, minden esetre sajnálom őket mert itthon nagyon jó a karácsony, a készülődés, a süti sütés és a zene. Én meg is engedem, hogy emiatt utáljanak, vagy azért mert az Én családom normális és szeretik egymást.

Az meg, hogy az ajándékozásos ünnepek vásárlásról szólnak... Ez olyan, ha nem akarsz nem kell. Nem kötelező. Mi itthon telefont, MP3-at stb ilyenekre kaptunk a szüleinktől mert nem álltak sosem úgy anyailag, hogy random módon adjanak drága dolgokat, megvárták a karácsonyt. Attól, hogy valamit kiplakátoltak nem kell megvenned, attól, hogy reklámozzák "mennyire összeköt" sem kell megvenned. Senki nem kötelez, persze akkor most kezdjük közösen utálni a rendszert, a marketingeseket, a reklámokat és megint mindent, mert undorító ez a világ.
Vagy esetleg azt vegyük meg aminek örül a másik, szüksége van rá, vágyik rá stb.. és ne azt amit a pofánkba nyomtak. S mint mondtam ennyit venni sem kötelező.

A Valentin nap is ugyan ez a kategória, aki szereti az örül, ha van szív alakú pizza, szíves kávé stb.. Ezt sem kötelező megvenni, de van egy hangulata annak, ha minden "ünnepi díszbe öltözik" ami együtt jár az élettel. Nem kell semmit sem szeretni, de nyilvánosan hirdetni sem kell, hogy valamit utálsz, mert nincs párod, pénzed, kedved vagy ilyesmihez affinitásod.

Anya kiskorunkba adott Valentin ajándékot "mert szeret minket". Szíves kulcstartót ilyesmit, aminek volt hangulata, és őszintén megmondom, sokkal boldogabbnak érzem magam, hogy Anya az ünnep szeretetére nevelt, nem szarkazmusra, utálatra, gyűlöletre dolgok, ünnepek, emberek, stílusok, szakmák, rasszok iránt, ezért mára úgy érezhetem, hogy ezek kis csodák amik a maguk reklámjaival, eltéréseivel jók. Az amit meg Én utálok az a sztereotípia, az istenkomplexus, a deviáns - arrogáns viselkedés. A mások lenézése, más dolgába való beleszólást még jobban.

Tudom nem váltom meg ezzel a világot, szimplán szeretném pár emberhez eljuttatni azt az üzenetet amit minden hippi, hogy próbáljunk szeretetben élni, nem azzal foglalkozni más mit csinál, más miből él, mit hord, mit használ, ez alapján pedig megítélni. Soha senkit nem fogsz egy profil vagy cipő alapján megismerni.

Megjegyzés küldése

Írj kommentárt :)

Instagram

Made with by OddThemes | Distributed by Gooyaabi Templates