Szülinapi utazásunk | Chopok, Alacsony Tátra, Szlovákia


Nos November közepén azaz 20.án van a születésnapom és a barátaimmal "elugrottunk" megmászni az alacsony Tátrát, ami persze 2x magasabb mint a Kékes, de azt gondoltuk ha a kékes gyerek játék és a többi magyar túraútvonal is megyeget, akkor nem rokkanunk bele a sárga túra útvonalba, elvileg 2:20 perc az az útvonal a jelzés szerint, tökéletesnek ígérkezett, meg szeretjük a kalandokat is, szóval nagyon jó mókának indult. Reggel 6ra jött volna Norbi, nos kicsit kavarogtak még autóval a srácok,de végül nálam voltak közel 7re, már egész világos is volt. Neki is vágtunk a nagy kalandunknak miszerint másnap megmásszuk a Tátra alacsonyabbik csúcsát, már az elején kiderült, hogy hóláncunk az nincs. Nem baj, téli gumi van, semmi nem szegi kedvünket, ez az a  társaság pont akik az elmúlt 10 évben nem is nagyon vitatkoztak, szóval mindenképp jó hangulatnak ígérkezett. Az a szokásunk, hogy mivel mind Spotify prémium előfizetésesek vagyunk, össze is teszünk egy utazásos vagy kerti partys lejátszási listát könnyed zenékkel, szóval erre a 3,5-4 órára is betáraztunk rendesen. Visegrádon megcsodáltuk mit sem sejtve milyen szépek a hegyeink persze 7 fok volt, kellemes zene és köd, beszélgettünk és sorban zabáltuk fel Zsófi által készített előre csomagolt szendvicseket. Elöl ütem Norbi mellett ugyanis Én vittem a fényképező gépet és akartunk már menet közben jó képeket lőni. Meg is álltunk a határtól nem messze egyet kávézni és kekszezni mellé a ködös hideg autópálya mentén, de nagyon élveztünk, elöntött minket a téli hangulat.
Majd nagyjából ahogy átértünk a határon azonnal hegyek... hegyek mindenfelé és a hegyek közt gomolygó alacsonyan szálló felhők, Norbival elől azonnal majdnem kiestünk a szélvédőn ahogy bámultuk mennyire szép, nagyon imádjuk mindketten.

⇞⇞Dóra Turi-Kováts⇞⇞ (@dorisvicious) által megosztott bejegyzés,

Annyira csodálatos volt ez a táj, hogy el sem tudom mondani...


Igazából rengeteg ideig csak bámultuk a hegyeket, hihetetlen sok és hihetetlen szép hegyeik vannak. Hegyek..(?) na mindegy is, ne menjünk bele kinek a hegye. :D
A városokról is kialakult némi véleményünk, fura dolgokat tapasztaltunk amit Én még csak a Tropico nevű játékban láttam, hogy a városok körül szemétből felhúzott házakban élnek emberek. Szó szerint. Magyarországon ilyet nem látsz, nem Hős utca meg hasonló magyar gettók, itt rendesen palatetőkből, tűzet gyújtva kukában és akörül melegedő embereket láttuk, nyilván nem rendes ház, de a városok szélén, utak szélén megtelepedett emberek.
Na mindegy, aztán odaértünk Liptó Szentmiklósra ahol volt a szállásunk pont a pláza mellett azaz egy volt a parkolónk is, szóval ott ettünk, bevásároltunk és mindent ott csináltunk ugyanis délre odaértünk, de csak 5-től kaphattuk meg a kulcsot, amin meglepődtünk mert itthon ugye 2-től szokás.

El is mentünk gyorsan egy közeli tóhoz, fotózni és sétálni. hihetetlen szép volt, ahogy a város körbevevő szép nagy hegyek is amiknek a csúcsa már bőven havas is volt.

Most beszéljenek helyettem a képek:












Szóval nekünk baromira bejött ez a környezet, már nagyon vártam a másnapot végre érintkezni egy kis hóval, sétálni egy hegyen... A kulcs átvétele után hoztak a fiúk házi pizzákat kólát és maguknak szlovák söröket, ment a kártyázás aztán 10kor már hullák voltunk így el is aludtunk.

Másnap reggel 7kor keltünk mert időben meg akartuk mászni a hegyet plusz emberi időben haza is érni. Ember tervez egyébként.
Szóval azon túl, hogy rájöttünk mennyire olcsó város (Nagy Coca Cola ami itthon 450 felett van ott 220Ft volt, A 32-es házi pizza ami jobb volt mint itthon bármelyik amit ettem 950Ft volt, itthon az olcsóbb is 1350 vagy legalább 1200 Ft. A kebab tányér ami 2x akkora mint itthon olyan 600Ft sültkrumpli és rízs is jár a saláta és temérdek hús mellé)
Szóval mindannyiunk kajáját csokikkal, kólákkal együtt megoldottunk MINDENNEL 4000Ftból. Szóval amit 5-en kajár költöttünk nasikra sörre és pesze kettő meleg kiadós kajára az összesen nem volt 10.000Ft. A szállás volt 4500 Ft, a benzint is szétdobtuk szóval egyértelműen nagyon nagyon olcsón megúsztuk. Mondjuk a következő utazásunk Ausztriában lesz 507 Km szóval valamivel több lesz, de nem sokkal, a szállásunk oda is 4500 ft és 2 szobás, a kaja ott annyi mint itt, csak a benzin lesz valamivel magasabb, de mindenképp azt mondom, ha van valakinek autója egy baráti körben és mindent szétdobáltok, nem luxusra vágytok, elég az átlagos is akkor a szomszéd országokba való kiruccanást meg lehet úszni sok sok kajával és programmal fejenként 20.000Ftból maximum. Oké mi azok vagyunk akik elsétálnak napi 12 órát is simán, és nem esznek minden sarkon hanem egyszer bevásárolnak aztán esznek megadott mennyiségeket, nem épp a bélpoklos társaság ez tény.

Ennyit a Szlovák tapasztalatról, szóval elindultunk reggeli után 9kor fel kocsival a hegy aljára ahol azt hittük lesz kávé - nem volt, hütte sem volt, csak egy nem is üzemelő sílift ahhoz képest már a hegy lábánál a bokánk felett volt a járdán is a hó... Kicsit csalódtunk ebben, de az a látvány azért kárpótolt megint csak.


Sokkolóan nagy hó volt, a 90es évek elején született gyermekekként mi ekkorát sosem látunk, azaz Én igen, de nem otthon hanem síelésen -bánom, hogy arról nem volt még mivel fotóznom, szebb volt minden ennél is - szóval sokkolt a hó, pláne , hogy lassan megint rákezdett.
Aztán elindultunk felfele a kiírás szerinti sárga úton ami 2 óra 20 perc...


Elindultunk felfelé, mondanom sem kell, hogy egyre nagyobb volt a hó ahogy mentünk felfelé, ami kicsit kétségbe is ejtett minket, de mivel az elején láttuk, hogy komplett családok másznak fel a hegyen, azt gondoltuk, hogy akkor baj nem lehet.




Persze felfelé csak egyre több hó volt, egyre kevesebb lábnyom, 1300 méteren már út sem volt felfele, szakadt a hó és helyenként bokáig (vicc nélkül bokáig) kellett sétálni. -15 fok volt, a hó már derékig ért, hozzáteszem a ruháim maximálisan beváltak, nem fáztam egy másodpercig sem. Viszont az, hogy nem volt út, az azért elvette a kedvemet ahogy az is, hogy a felééig jutottunk 2 óra 40 perc alatt. Ezzel inkább az a gond, hogy út híján még lassabban haladtunk még inkább.

Viszont délután 3-kor 8 óra talpon levés és túrázás után elindultunk haza, nagyon örültem, hogy este fél 7-re otthon is leszek. Meg szerintem a többiek is eléggé álmosak voltuk, én előtte eleve reggel 7től este 10-ig voltam sminkelni, csomagolni éjjel tudtam, hajnalban már indultunk, szóval lényegében nagyon is kialvatlan voltam.

Nos ezután kb fél órára sem a szállástól, egy jó kávézás után bekerültünk egy dugóba. Az a dugó a rémálmom marad, 5 órán át voltunk benne egy helyben lényegében, ugyanis nem haladtunk semmit. Pisilni kellett nagyon... Az ahogy a zuhogó hóban az autók közt egyszál pulcsiban sétáltunk bokorig pisilni, miközben azt sem tudtuk mire várunk, valami borzalmas volt. Pláne hogy Pestre csak úgy juthattunk volna a dugó nélkül épp ha BÉCSEN vagy ha MISKOLCON át jövünk mikor mi konkrétan légvonalban voltunk Pesttel. Nagyon kivoltunk. Nos a végén 7óra volt az út csak a Szlovák oldalon 2 helyett és még 2 Pestig azaz 10 órán át jöttünk és tettük meg a 3 órás utat. Éjfélre értem Én haza Ők hajnal 1re, szóval a vége kicsit elromlott. Viszont összegezve ez volt a legjobb külföldi utam.

Megjegyzés küldése

Írj kommentárt :)

Instagram

Made with by OddThemes | Distributed by Gooyaabi Templates